A világ bortermelése és hazánk borászata

Tartalom

Vörösborkalauz
Fehérborkalauz

A szőlőtermesztés és a borkészítés őshazájának a Kaukázuson túli területek (Örményország, Azerbajdzsán és Irán) tekinthetők. Itt az ókori földművelő népek már az időszámítás kezdete előtt 4000 - 5000 évvel ismerték és termelték az apró bogyójú ligeti szőlő (Vitis silvertis) érdekesebb gyümölcsöt termő változatait. Két-három ezer éves termesztés eredményeként itt fejlődött ki a ligeti szőlőből a nagyobb fürtű és nagyobb bogyójú kerti szőlő (Vitis vinifera), amelynek nagyobb méretű és jellegzetes alakú magvai az i. e. II. évezred elejéről, közepéről származó ásatási leletek között a mai Azerbajdzsánban kerültek napvilágra.

A bor készítésének és tárolásának a fazekasművesség kialakulása vetette meg a technikai alapját. A kutatások szerint az első jelentősebb borkészítők az egyiptomiak voltak. Időszámításunk előtt több mint 3000 évvel Egyiptomban már nemcsak a szőlőt és a mustot, hanem a bort is ismerték. A fáraósírokban talált falfestmények hű képet adnak az ókori Egyiptom fejlett szőlő- és borkultútájáról.

Egyiptomból a szőlő- és bortermelés két úton haladt tovább nyugat felé. Az egyik út Észak-Afrika földközi-tengeri partvidékén vezetett Gibraltárig és innen tovább Spanyolország területére, a másik pedig Kisázsián át az égei-tengeri szigetekre és Görögországba, továbbá a Balkán északi területei Itália és Nyugat-Európa felé.

Az égei-tengeri szigeteken és Görögország területén a csaknem 4000 évvel ezelőtt kialakult szőlőkultúra a görög civilizációval együtt fejlődött.

A későbbiekben a szőlőkultúra Itália földjén is virágzásnak indult. Az i. e. 6. századtól az itáliai szőlőtermesztés lendületesen fejlődött, és rövidesen a mezőgazdaság egyik legfontosabb ágává lett. A szőlőtermesztés és a borkészítés azonban nemcak Itáliában, hanem a római provinciákon is gyorsan tért hódított. A rómaiak már 2000 évvel ezelőtt bálványsajtókkal sajtolták a szőlőt. A borokat amforákban és bőrtömlőkben szállították, a borok tárolására pedig fahordókat használtak.

A római birodalom bukása után a szőlőtermesztés és a borkészítés fejlődésében átmeneti visszaesés következett be. A népvándorlás viharainak elcsendesedése után azonban a kereszténység térhódítása és a feudális társadalmi rend győzelme a szőlő- és a bortermelés további fejlődését segítette elő. Virágzó szőlőültetvények létesültek a szőlőtermesztésre kedvező vidékeken a kolostorok, a városok és a kastélyok körül. A bortermelés ugyanis fontos jövedelemforrást jelentett, ezért fejlesztése egyaránt érdeke volt az egyháznak, a földesúrnak és a módosabb városi polgárságnak is.

A 16. századtól a szőlőtermesztés tért hódít az Újvilágban is. Előszőr Dél-Amerikában (Peru, Chille, Argentína), majd Közép- és Észak Amerikában (Mexikó, Kalifornia) is egyre nagyobb területeken telepítettek szőlőt. Ausztráliában viszont csupán a 19. század elején honosodott meg a szőlő.

A kultúrával és a civilizációval együtt fejlődött a szőlőtermesztés és a borkészítés az ókortól napjainkig. A pusztító háborúk időnként visszavették fejlődését, a békés időszakok pedig kedvezően hatottak a szőlő- és a bortermelés alakulására.

A bortermelés fejlődése az utóbbi évtizadekban jelentősen meggyorsult. A fejlődés itt még szembetűnőbb. 1948-1952 között átlagosan még csupán 180 millió hl volt a világ évi bortermelése. Húsz évvel később, 1968-1972 között évente átlagosan már 286 millió hl bor termett. Az utóbbi években a világ bortermelése rendszerint meghaladta a 310 millió hl-t, a rekordnak számító 1979. évben pedig 368 millió hl bor termett.

A világ egyes tájain a szőlő- és a bortermelés megoszlása nagyon egyenetlen. A szőlőterület 71%-a Európában van. A bortermelés területi megoszlása még kedvezőtlenebb. Európában terem a világ bortermelésének 80%-a. A szőlőterület szempontjából a második kontinensen, Ázsiában viszont elsősorban csemegeszőlőt termelnek, és itt a bortermelés a világ bortermelésének 1%-át sem éri el.

A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (OIV) összesen 43 bortermelő országot tart számon, de ezek közül 17 országban az évi bortermelés a 0,5 millió hl-t sem éri el. Számottevő bortermelés tehát csak 26 országban folyik. A legjelentősebb szőlőterületek a Földközi-tenger környéki országokban találhatók.

A szőlő megfelelő minőségben és gazdaságosan csak a 9-21 ºC évi középhőmérsékletű területeken termelhető. Az évi középhőmérséklet mellett a termelés sikerességét befolyásolja a tenyészidő hosszúsága, a napfényes órák száma, az évi csapadék mennyisége és évszakok szerinti eloszlása is. Az északi féltekén a 30-50., a déli féltekén pedig a 20-40. szélességi fokok közötti mintegy 2000 km széles földsávon termeszthető szőlő.

A szőlőtermesztésre alkalmas két övezeten belül az évi középhőmérséklet alakulása alapján 3-3 zónát különböztetünk meg. Ezek közül a 9-11 ºC évi középhőmérsékletű a szőlőtermesztés északi zónája, ahol elsősorban a fehérbor-szőlőfajták termeszthetők eredményesen. Itt a borok rendszerint mérsékelt alkoholtartalmúak, általában savasak, illat- és aromaanyagokban gazdagok. A középső, 11-16 ºC évi középhőmérsékletű zóna a bortermelés szempontjából a legkedvezőbb adottságokkal rendelkezik. Itt a fehér és a vörös bort adó fajták egyaránt sikerrel termeszthetők, és az itt termelt borok általában igen jó minőségüek. A déli, 16-21 ºC évi középhőmérsékletű zónában viszont a szükségesnél magasabb hőmérséklet az asszimilációt esetenként már hátrányosan befolyásolja. Ennek következtében a szőlőbogyókban kisebb a cukortartalom, és az intenzív légzés miatt kisebb a savtartalom is. Ebben a zónában finom, harmonikus összetételű fehér borok nem termelhetők. A vörös borok készítésére szolgáló kék szőlőfajták számára azonban az éghajlati adottságok kedvezőek.

A legjelentősebb szőlőtermesztő országok a középső és a déli melegebb zónában találhatók. Mivel a kék borszőlőfajták termesztéséhez a középső zónában is jók az adottságok, a déli zónában pedig kifejezetten kedvezőek a feltételek, így a világ bortermelésének kb. 60-65%-át a vörös és sillerborok adják.

Kadarka, Kövidinka, Ezerjó, Olasz rizling, Pozsonyi, Piros szlanka, Kékfrankos

Ezerjó, Mézes, Leányka, Rizlingszilváni

Olasz rizling, Budai, Szürkebarát, Zöld szilváni

Olasz rizling, Rizlingszilváni, Szürkebarát

Olasz rizling, Rizlingszilváni, Piros tramini, Szürkebarát

Ezerjó, Olasz rizling, Rizlingszilváni, Piros tramini

Olsz rizling, Furmint, Juhfark, Piros tramini

Kékfrankos, Zweigelt, Olasz rizling, Zöld veltelini

Olasz rizling, Rizlingszilváni, Chardonnay, Furmint, Cirfandli

Kadarka, Kékfrankos, Kék oportó, Olasz rizling, Rizlingszilváni, Chardonnay

Kék oportó, Kékfrankos, Kadarka, Olasz rizling, Hárslevelű

Olasz rizling, Királyleányka, Ottonel muskotály, Kékfrankos, Kékoportó

Olasz rizling, Leányka, Furmint, Hárslevelű, Rizlingszilváni

Olasz rizling, Leányka, Rizlingszilváni, Ottonel muskotály, Kékfrankos, Kadarka, Kék oportó

Olasz rizling, Hárslevelű, Leányka, Ottonel muskotály, Rizlingszilváni, Chasselas, Kékfrankos

Furmont, Hárslevelű, Sárga muskotály

A szőlőtermelők és a borászok körében gyakran folynak heves viták arról, hogy e tényezők közül melyek a fontosabbak; a termőhely vagy a szőlőfajta játszik-e nagyobb szerepet a bor minőségének alakulásában. Abban viszont rendszerint teljesen azonos véleményt vallanak, hogy az évjárat alakulása mindenkor elsődleges minőségmeghatározó tényező.