Boglár az Árpádkorban

Árpádkori templom romjai láthatók a képen.
Boglár Szent György templomát az Árpád-kori források csupán 1221-ben említik. Ennek ellenére már a XI. században is állhatott. Ere utalnak a romjai között talált sír együttesek is.

Az Árpádkori népesség a falvak lakossága. A környék faluinak népességét az 1211-es összeírás alapján lehet felderíteni. E szerint Gamás volt a legnagyobb falú 26 ház udvarnok, 12ház földműves, 9 ház lovas jobbágy, 5 ház kőműves, 2 ház szőlőműves, tárnok, 1 ház szűcs és harangozó élt itt ekkor. Ösz lélek száma 380 volt. Míg bogláron 3 háznép udvarnoka, élt mindössze. Gamás teljes faluként a tihanyi apátság tulajdonában volt, míg Boglár csupán részbirtoka az apátságnak. Az igen változatos jogállású, a tihanyi apátságtól erősen függő népek a régi, XI-XII. századi bencés gazdálkodás szerint a saját kezelésű, nagy kiterjedésű földeket művelték. A családoknak járó földterület nagyságát kezdetben csak településenként határozták meg, csupán a földesúrnak járó szolgáltatásokat tartották pontosan számon. Az 1211. Évi összeírás a tihanyi preadium földtartozékait már említi. Egy-egy helyen már kialakult az a szokás is, hogy a szolganépeknek családonként azonos nagyságú földet juttatnak. A tihanyi apátság birtokainál, a jelentősebbeknél, megfigyelhető a népesség differenciálódása. Többségük ekkorra már kiszabadult a legalávetettebb szolgák, a servik rendjéből. A sokszínű fejlődés az apát saját kezelésű földjein dolgozó, különböző feltételek szerint élő, félig még szolgarendű népeket már a XII. század végétől, de javarészt a XIV. századtól egységesen jobbágyokká formálja. A század második felére kialakulnak a rendezettebb, telkek szerinti lakóhelyek, földek. Megtörténik a nagy átalakulás. A Boglár területén megtalálható különböző földesúri tulajdonban lévő települések népei a középkorra mind ezen a jelentős fejlődésen mennek keresztül. Boglár környéki települések bizonyítják, hogy a Balaton-partnak ezen szakaszán is viszonylag sűrű, XI-XIII. századi faluláncolat alakult ki. Java részük már az Árpád-korban meglévő, jelentősebb népességű. Jellemzőjük a domboldalon a vízpartig, vagy a vizek kanyarulatát követő településkép. Ahol többnyire a későközépkori kerámiaanyag jelzi a településnek a késő középkori meglétét A boglári Árpád-kor Szent György egyház, illetőleg temetője. 1938-ban a temetődomb keleti lejtőjén gyümölcsös ültetése közben egy 11m hosszú és 7m széle templom alapfalaira bukkantak. A kutatások során a falak felásásakor IV. Béla és Károly Róbert pénzei is előkerültek, illetve igen sok csontváz is került elő. Sajnos azonban ezek után a templomromot betemették és egészen a 90'-es évek végéig nem történt semmi. Ekkor kezdték el újból feltárni, és méltó állapotba hozni a feltárt alapzatot. Sajnos a középkori feljegyzések igen szegényesek boglár viszonylatában. Az biztos, hogy 1325-ben Boklár alakban szerepelt, mint a tihanyi apátság birtoka. Az apátság építhette a korai, de az 1332-37 évi pápai tizedjegyzékben is szereplő egyházat. Az 1358-as határjáró oklevélben még mindig az apátság tulajdonaként szerepelt, és maradt is egészen a XV század végéig és a XVI. Század fordulójáig. 1536-ban már Maróczay János a tulajdonosa. Valószínűleg a XVI. Század első felében a kisnemesi bérlők vették önálló tulajdonba, amikor a birtokviszonyok már áttekinthetetlenül zavarossá váltak. Amikor Árpád fejedelem ezer évvel ezelőtt letelepedett a Kárpát-medencében, bizonyára eljutottak a Balatonig. A déli parton egyedülálló szépségű temetődomb lehetett a falú eredeti helye, amint azt a feltárások is igazolják, itt templom volt, bizonyára köréje épültek a házak. Magasan lévő száraz domb alkalmas volt élők és holtak lakhelyének. A tihanyi félszigeten már állt a kolostor és a templom, onnan vigyázták a Balaton két oldalán elterülő birtokát. Északi oldal lejtőin elsősorban kitűnő bor termet, a déli oldal mocsaras, vizenyős gyakran elárasztott part, amit az északi szél is állandóan járt, nem kedvezett ugyanolyan mértékben a mezőgazdasági termelésnek. Inkább az állattartásra volt alkalmas. Boglár éppúgy, mint a többi Balatonkörnyéki település, egyházi tulajdonban volt. Királyi adományként a kereszténység terjesztésének támogatására kapta az egyház ezeket a földeket. Jobbágyok éltek és dolgoztak rajta. A Fehérvár irányából Somogyvár felé menő hadiút elkerülte Boglárt, Lelle előtt elkanyarodott dél-délnyugat felé. "Háziak" félig földbevájt építmények voltak, bejáratán áramlott ki a füst, terményeiket veremben tartották tavaszig. Később emeltek falakat, tetőként valószínűleg a bőven rendelkezésre álló nádat használták. Ruházkodásukban szerepet játszott az elejtett állatok prémje, takaróként is azokat használták.