Boglár története messzire nyúlik vissza. Római és népvándorlás-kori leletek,
valamint a Várdombon talált többezer éves földvár nyomai bizonyítják a hely
népszerűségét. Honfoglaló elődeinknek is tetszett a környék, természetesen
egészen más szempontok alapján, mint a mai lakosoknak illetve az ide látogató
turistáknak. Ők a Balatonban és a környező mocsaras területben elsősorban a
védelem lehetőségét látták, a domb pedig alkalmasnak tűnt a
letelepedésre, földjei a földművelésre.
A XIII. század elején mindössze három család lakta a területet, mely a
Tihanyi apátsághoz tartozott. A török hódoltság után a környező
településekhez képest különböző irányú fejlődésnek indult, ezt nagyban köszönhette
révkikötőjének illetve a somogyi hátországgal való jó összeköttetésének. A
falu városias fejlődésnek indult, a többségével iparosok, kereskedők
letelepedésével Keszthely után az egyetlen Balaton parti község lett, ahol a
lakosság zömét a polgárság, nem pedig a földművelő parasztság alkotta. Mindez
láthatóan rányomta bélyegét a város arculatára, nyomait könnyedén
felfedezhetjük.
Tegyünk hát egy "történelmi" sétát és kísérjük
figyelemmel a város alakulását, fejlődését.