plébános
1903. február 18. Börcs – 1995. október 13. Budapest
Gaal Gaston kérésére jött Balatonboglárra, s lett a község plébánosa. A második világháborúban a kormány segítségével létrehozza a menekült lengyelek számára Európa akkor egyetlen lengyel gimnáziumát.
1947-ben kénytelen elhagyni hazáját. 1990-ben tér haza Magyarországra, és Boglárra. Egyre rosszabbodó egészségi állapota miatt Budapestre a kormányrezidenciába költözött. Itt éri a halál. Balatonbogláron az általa épített templom kriptájában alussza örök álmát.
A Nemzetgyűlési Almanach alapján: 1946.február 7-től – 1947.július 3-ig a Nemzetgyűlés házelnöke volt. Politikai pályafutása a harmincas évek elején kezdődött. Kisgazda képviselőként 1939-től tagja volt az országgyűlésnek. Ő vezényelte le a kisgazdák kampányát az 1945. őszi budapesti helyhatósági választáson, ahol pártja abszolút többséget szerzett.1946.február 7-én választották meg a Nemzetgyűlés legmagasabb méltóságába. Tisztségéből adódóan kiegyensúlyozó szerepet igyekezett betölteni és arra törekedett, hogy a parlament szerepe és függetlensége megmaradjon. Nagy Ferenc akkori miniszterelnök lemondása után erre már nem látott lehetőséget és önmagát is veszélyben érezte, ezért elmenekült Magyarországról.
Forrás:
"Tisztelt Ház!" A magyar országgyűlések története 1848 – 1998. Budapest: Puskás T. Távközlési Technikum, 1998.
Montag | 9-12, 13-18 |
Dienstag | Geschlossen |
Mittwoch | 9-12, 13-18 |
Donnerstag | 9-12, 13-18 |
Freitag | 9-12, 13-18 |
Samstag | 9-13 |
Sonntag | Geschlossen |
Jetzt: | 1 |
Heute: | 5.626 |
Gestern: | 6.588 |
T.v.Gestern: | 2.976 |
Wochen: | 30.052 |
Jährlich: | 868.164 |
Balatonboglári Lukács Károly Városi Könyvtár
8630 Balatonboglár, Tavasz u. 1. Tel.: +36 85 550-047 Email: info@bbkvtar.hu