logo

STRANDKÖNYVTÁR A BOGLÁRI STRANDON


 

Több éves tervezés, előkészítés után egy szép nyár eleji napon, 2023. június 13-án, kedden nyílt meg a Balatonboglári Lukács Károly Városi Könyvtár új szolgáltatási helye a város legkedveltebb szabad strandján.


 

Megnyitó


Az elkészült épület stílusában illeszkedik az egységes, ikonikus strandi pavilonokhoz, ezt Pór Péter városi főépítész
és Kólya Arnold kivitelező munkája tette lehetővé.


 

Megnyitó


A megnyitó ünnepségen köszöntőt elsőként Szóllás Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főosztályvezetője mondott, aki kiemelte beszédében a Strandkönyvtár azon célját, hogy a kikapcsolódást és a kultúrát együtt valósítsa meg az új helyszín. Ehhez a célhoz a Kulturális és Innovációs Minisztérium 10 millió Ft támogatást biztosított. Gratulált Balatonboglár polgármesterének a segítő, támogató hozzáállásához és az elhivatott könyvtárosokhoz. A következő köszöntőben Mészáros Miklós, Balatonboglár város polgármestere kiemelte, az új szolgáltatási hely nemcsak kulturális értelemben, de turisztikai szemmel nézve is attrakció. Köszönetet mondott minden támogatónak, közreműködőnek a strand új, ízléses színfoltjának létrejöttéhez. Majd a főépítész emlékezett meg az azóta fiatalon elhunyt kivitelező munkásságáról, akinek emlékét a Strandkönyvtár falán egy tábla őrzi. Az ünnepélyes szalag átvágás után Gregorics László mesélt egy rendhagyó, saját mesét felnőtteknek és gyerekeknek.Ezután a vendégek birtokba vették a strandkönyvtárat, megtekintették a dokumentum kínálatot, a teraszt és kollégáimtól tájékozódtak a szolgáltatások részleteiről.


 

Megnyitó


Azóta nagy népszerűségnek örvend ezen új helyszínünk. Jó időben mindig foglaltak a szabadtéri babzsák fotelek, sűrűn használják a kihelyezett társasjátékokat, sok új beiratkozónk lett. A helyben olvasás a legnépszerűbb, hiszen sokan csak 1-2 napra jönnek akár az ország másik feléből hozzánk. Minden nap 13-18 óra között tartunk nyitva június 15-től egészen augusztus 20-ig.

Für unsere Lesere

Öffnungszeiten

Montag 9-12, 13-18
Dienstag Geschlossen
Mittwoch 9-12, 13-18
Donnerstag 9-12, 13-18
Freitag 9-12, 13-18
Samstag 9-13
Sonntag Geschlossen

Statistik

Jetzt: 1
Heute: 4.700
Gestern: 6.588
T.v.Gestern: 2.976
Wochen: 29.124
Jährlich: 867.236

Sprache

         


Balatonboglári Lukács Károly Városi Könyvtár
8630 Balatonboglár, Tavasz u. 1. Tel.: +36 85 550-047 Email: info@bbkvtar.hu

facebook  Kövessen minket a facebook-on is!