logo

Sümegi Vilmos

Boglár díszpolgára(1934)
1864. április 4. Sümeg – 1938. november 16. Budapest
 


Magyar Királyi Kormánytanácsos. Ditró, Gyergyóremete, Száhegy (Erdély) országgyűlési képviselője, mindhárom település – valamint Balatonboglár -díszpolgára volt. 1905-ben beválasztották a Széchenyi Imre gróf elnöklete alatt megalakult Balaton-Szövetség igazgatóságába. Mint Boglár szerelmese, sokat tett a település fejlesztéséért. A helyi fürdőegyesület díszelnöke, a Vízmű Szövetkezet elnöke, a Római Katolikus Egyház egyháztanácsának tagja, templomatya volt. Gyűjtésekkel, rendezvényekkel segítette a fejlődést, a templomépítést. Ő építtette a Savoy szállodát a nyugdíjas újságírók üdülőjét. Ez az épület adott otthont a II. világháborúban a lengyel és francia menekülteknek.
Tragikus körülmények között meghalt Lajos fia emlékére hatmillió koronás alapítványt tett a szegény sorsú, jó magaviseletű elemi iskolások javára.
14 pontban összefoglalta, hogy mit kellene tenni a Balaton fölvirágoztatásáért.
Móra Ferenc, Móricz Zsigmond gyakran volt látogatója Sümeginek, ill. Boglárnak. A lebontott házuk falán ékeskedő emléktábla ma a Vasútállomás melletti sétányon található.





Forrás:

Irod.: Képeslap Boglárról Bogláriaknak 1998.04.30. II. évf. 9.szám Boglárlelle /Boglárlelle, Városi Tanács,1988
Fotó: Balatonboglár régi fényképeken/Vadász Gábor Balatonboglár,2001.CD-ROM

Olvasóinknak

Nyitvatartás

Hétfő 9-12, 13-18
Kedd ZÁRVA
Szerda 9-12, 13-18
Csütörtök 9-12, 13-18
Péntek 9-12, 13-18
Szombat 9-13
Vasárnap ZÁRVA

Látogatások

Jelenleg: 1
Mai: 3.756
Tegnap: 3.304
Tegnapelőtt: 4.228
Utolsó héten: 27.112
Egy éve: 271.630

Nyelv

         


Balatonboglári Lukács Károly Városi Könyvtár
8630 Balatonboglár, Tavasz u. 1. Tel.: +36 85 550-047 Email: info@bbkvtar.hu

facebook  Kövessen minket a facebook-on is!