logo

Könyvtárunk Balatonbogláron a császtai városrészben, a Gaal Gaston utca elejéről nyíló Tavasz utcában, egy park közepén található. 1978-ban "Boglárlelle" nagyközség lakóinak társadalmi munkájával létesült az akkor 130 m2-es épület. (Ez volt a könyvtár első önálló épülete, korábban az Árpád utcai művelődési házban működött a könyvtár) 1991-ben, Boglárlelle település szétválásakor lett Városi Könyvtár, Balatonboglár néven önálló intézmény. 1992. december 6-án nyílt meg újra a szőlőskislaki városrész fiókkönyvtára. Balatonbogláron felújítás és bővítés után, 1999. november 26. napján adták át az immár 300 m2-re átépített, jelenlegi épületet. Az átalakítást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és Balatonboglár Város Önkormányzata támogatta. Az új bútorok vásárlásához az önkormányzaton kívül a Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázati támogatása járult hozzá.


 

A könyvtár az elmúlt évtizedekben is fokozatosan bővítette szolgáltatási körét, állományát.


 

A könyvtári dokumentumok (könyv, videó, hangzó, CD-ROM, DVD) kölcsönzésén és helyben használatán túl a folyóirat olvasóban 100 féle folyóirat, heti- és napilap áll az olvasók rendelkezésére.
 
Jelenleg több mint 41.000 könyvből, 1.500 db CD lemezből és 4.200 db DVD-ből válogathatnak olvasóink. (A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jöhetett létre a filmművészet jeles alkotásaiból álló gyűjteményünk.) Továbbá 300 db CD-ROM lemezből álló, folyamatosan bővülő gyűjtemény áll a könyvtárhasználók rendelkezésére.
 
Balatonbogláron hét multimédiás, internetezésre alkalmas számítógépünk van, Szőlőskislakon a fiókkönyvtárban pedig kettő.
A könyvtár első számítógépes hálózata a Városi Önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Szabad Művelődési Alapítvány valamint a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága támogatásával jött létre 1999 novemberében. Az informatikai rendszer kiépítését Sólyom Andrásnak és Szabó Zénó Lászlónak - a Helyiérték Egyesület önkénteseinek - köszönhetjük. Gépparkunk 2010-ben az Európai Unió TIOP-1.2.3-09/1-2009-0027 kódszámú nyertes pályázatának eredményeként cserélődőtt. 2015-ben a 7 db olvasói gépből hármat tudtunk újra cserélni, ezzel elindítottuk a gépek frissítését. 2020-ra minden olvasói gépet újabbra cseréltünk.

For Readers

Opening time

Monday 9-12, 13-18
Tuesday Closed
Wendesday 9-12, 13-18
Thursday 9-12, 13-18
Friday 9-12, 13-18
Saturday 9-13
Sunday Closed

Statistics

Online: 1
Today: 320
Yesterday: 7.252
B.yesterday: 3.416
Weekly: 22.660
Yearly: 203.042

Language

         


Balatonboglári Lukács Károly Városi Könyvtár
8630 Balatonboglár, Tavasz u. 1. Tel.: +36 85 550-047 Email: info@bbkvtar.hu

facebook  Kövessen minket a facebook-on is!