Borászat

Boglár és környékén már Árpádkortól kezdve intenzív szőlőművelés, borgazdálkodás, illetőleg kereskedelem folyt. Boglár környéki jelentősebb szőlőművelő területek a király, illetőleg a pannonhalmi és a tihanyi bencés apátságok kezében volt. A somogyi borok kereskedelmére utal 1248-ban az esztergomi vámjegyzék. A Dél-Balaton - part menti részén különböző menti részen különböző majorságok, falvak vinitorjairól tudunk. Ezek a vinitorok különleges jogállásúak voltak. 1337-ben például Somogy-megyében falusi, királyi jobbágyok szőlőjüket -a fejváltság gyanánt- egy nemesnek ajándékozták el. 1367-ben ugyancsak Somogyban egy jobbágy szőlőt adott el egy nemesnek. A Dunántúlon, így Somogyban is "főleg borban lehetett a paraszti árutermelés". Nagy Lajos király Somogy-megyével kapcsolatban, 1370-ben külön intézkedik a borkilenced beszedése maradéktalan teljesítése érdekében. Somogy Fehérvár és Buda, de Szeged felé is forgalmazott bort. Az első rendű bort termelő megye Szegeddel folytatott ilyen jellegű kapcsolatára van egy késői, 1552-es adat is "mely szerint a Szegedet felszabadítani szándékozó hajdúk vesztét a városi pincékben talált töméntelen somogyi bor okozta". Kézenfekvő tehát, hogy a szegediek somogyi borral is foglalkoztak. Meglepő ugyanakkor a somogyiak talán szőlőművelésben jártas, vagy inkább az un. vincellér-rétegének Szegedre való áramlása. Somogy megye szőlő és bortermelésének évszázados hagyományai vannak. Az egykori Pannónia urai a rómaiak terjesztették el a szőlőművelést a Balaton vidékén, erről régészeti leletek tanúskodnak. A honfoglalás után már a XI. században számos falú határában tudunk szőlőről. Somogy megye címerét 1498-ban adományozta II. Ulászló király. Az adománylevél szerint ebben a vármegyében olyan bőségesen van bór, hogy az országunk leggazdagabb vármegyéihez lehet számítani. A XIV-XV. században a szőlő és bortermelés hazánkban is, Somogyban is jelentős mértékben nőt. Ezen fejlődést azonban megszakította a 150éves török megszállás. A hódoltság alatt a lakosság nagy része elmenekült. A török a megmaradt lakosoktól must vagy szőlőadót szedet. A török uralom, a felszabadító háborúk és az azokat követő Rákóczi szabadságharc küzdelmei megritkították az ország, közte Somogy megye lakosságát. A megye területén élők a XVIII. sz. elején többnyire csak egyszerű állattartással és vadászat - halászat - gyűjtögetés utján tudták eltartani magukat. A növénytermesztés és ezen belül a szőlőtermesztés nem tartozott az elsődleges megélhetési formák közé. Az egyre nagyobb birtokkal rendelkező régi és új földesurak az elnéptelenedett falvakba új lakosokat toboroztak, hiszen munkáskézre volt szükségük. Az 1720-as években magyar, délszláv és német telepesek jöttek Somogyba, melynek eredményeként nagy ütemben törték fel a szántóföldeket. Mindez együtt járt a szőlőtermelés feléledésével. 1767-ben lépet életbe Mária Terézia féle úrbérrendezés, amely szabályozta a jobbágyi szolgáltatásokat. Az urbáriumok meghatározták a borkimérés jogát is: a jobbágy Szent Mihály napjától (szept. 29) Szent György napjáig szabadon mérhette ki saját termésű borát. A szőlők egy-egy község határában zárt egységet képeztek. A hegyközségi szervezet irányította az ott folyó munkák rendjét, megakadályozta a visszaéléseket, rendbontásokat. Írott törvényei valamennyi szőlő birtokra egyformán kötelezőek voltak. 1894-ben országosan szabályozták a hegyközségek szervezetét, hatáskörét. Az 1800-as évek elején tovább nőt a szőlőterületek nagysága, de a robotgazdálkodáson alapuló földesúri gazdaság csak a bór mennyiségét növelte, minőségét nem. A kezdetleges termesztési és borkészítési eljárások következtében a jobbágyság és a városi polgárság borai is meglehetősen silányok voltak. A XVIII-XIX. Században jelentősebb környékbeli borvidékek: Baglas hegy, Kétely, Szőlősgyörök Az 1848-as jobbágyfelszabadítás növelte a telektulajdonosok számát, de a szőlődézsma továbbra is megmaradt. Az 1850-ben eltörölt vámhatárok a vasútvonal kiépítése a korszak hadikonjunktúrája a jólfizető terménykereskedelmi lehetőséget nyújtottak a nagybirtokosok számára. A mezőgazdaságba behatoló kapitalista termelési viszonyok fokozatos térhódítása, korszerűbb termelési módok, eszközök, gépek alkalmazását kívánták, melyre különösen az 1867-évi kiegyezés után nyílt lehetőség. A szőlődézsma eltörlése 1868 ekkor váltak igazán szabaddá a paraszti szőlőföldek. Mindez a szőlőtermesztés általános fellendülését eredményezte. A filoxéra a megye szőlőit sem kímélte. A szőlők több mint a fele elpusztult. Ezért a századfordulón (XIX-XX) a megye mezőgazdaságát a szántóföldi termelés jellemezte, csak néhány nagybirtokos fektetett nagyobb hangsúlyt a szőlőtermesztésre. A szőlők nagy része a kisterülettel rendelkező parasztság túlalajdonát képezte. A Balatonpart környéki fürdőkultúra a XX század elejétől kezdve fokozatosan növekedett. A tóvidék mezőgazdasága azonban nem tudta előállítani az ellátásához szükséges, elsősorban keresett mezőgazdasági termékeket. Az ötvenes évektől kezdve beszélhetünk újból jelentősebb szőlőtermesztésről bogláron.